HÍREK, INFORMÁCIÓK
A kerámiától a porcelánig
Az agyagedények készítése az egyik legősibb kézműves foglalkozás. Már a neolit korban készültek tányéralakú agyagedények, amelyeket a tapasztás módszerével készítettek, majd ujjlenyomatokkal, kagylókkal díszítették.
Később az agyagedényeket kiégették, így azok ellenállóbbá váltak.
A gabona, a borsó és a lencse termesztése 7000 éves múltra tekint vissza.
Ekkoriban kezdtek az emberek az élelmiszer tárolásával kísérletezni, és erre a célra agyagedényeket készíteni.
Eleinte természetesen elég kezdetleges edények készültek. A legfontosabb az volt, hogy a megfelelő agyagtípust válasszák: azt, amelyik a legjobban tapadt. A fazekas először megtisztította az agyagot a szennyeződésektől, majd hosszú, vékony hengerré gyúrta, amelyet víz hozzáadásával spirálisan egymásra tekert, s végül tállá alakított. A tálat kiszárította, majd a peremét megnedvesítette és egy-egy fület tapasztott mindkét oldalához.
Amikor egy ilyen, általában búza tárolására használt edény megszáradt, a tűzön legalább két órát égették. Amikor a tűz elégette az összes fát, az agyagedény elkészült. Nem minden edény állta ki a tűz próbáját: egyik-másik megrepedt, és olyanok is akadtak, amelyek a parázstól sérültek meg.
A fazekaskorong, amelyet vélhetően a hettiták találtak fel, felgyorsította az öblös tárolóedények készítését.
A máz felvitelének technikáiról babiloni és mezopotámiai régészeti leletek is beszámolnak. Az egyiptomi fáraók sírjában művészi kivitelű kerámiaedényeket találtak. Az ókori Görögországban terjedt el a jellegzetes fekete-vörös motívumokkal ellátott amfóra és váza. A népvándorlást követően a mórok terjesztették el a fazekasmesterséget Spanyolországban.
A porcelán Kínában
A Távol-Keleten, így Kínában is, a porcelán a 7. században jelent meg. Az eljárást titok őrizte; a 13. századtól kezdték a porcelánt Európába exportálni.
A porcelán Európában
A kínaiak elsőként jöttek rá az agyagégetés titkára. Az i.e. 7. században Kínában készült az ún. proto-porcelán. Ezek az edények égetés után fehér színűek és áttetszőek voltak.
Az igazi porcelán csak később jelent meg. A kaolin szó (amely a porcelán egyik alapvető alkotóeleme) a Gao-Ling hegy nevéból származik, ahol a porcelánhoz használt agyagot bányászták.
A celadon, a világosszürke-világoszöld mázzal borított porcelán, kizárólag az uralkodó és az udvar számára készült.
Amikor Marco Polo 1290 körül visszatért Ázsiából, Európa megismerhette a kínai porcelánt.
A porcelán szó a „porcella", azaz olaszul „kagyló" szóból ered, mivel az anyaga hasonlít a tengeri kagylóhoz.
A porcelán Európában
Mióta Európában porcelángyártással foglalkoznak, azóta kutatják a kínai porcelánkészítés titkát.
A 15. században elkezdték a porcelánt nagyobb mennyiségben importálni Kínából, de ekkoriban aranyban megállapított ellenértéke túl magas volt. Ebben az időben a kínai porcelán gazdag színvilágával és aprólékos díszítőelemeivel a presztízs és előkelőség szimbóluma volt az európai arisztokrácia körében, ezért elsősorban a nemesség vásárolta.
Sokáig az európai porcelán készítők nem voltak képesek olyan magas hőmérsékletet előállítani, amire a porcelán égetéséhez szükség lett volna.
Az európai kísérletek eredménye volt az ún. Medici porcelán, a késő 15. században Olaszországban. Ez a porcelán fehér volt ugyan, de közel sem olyan áttetsző, mint a kínai porcelán. Kobaltkék díszítése a kínai dekorációt utánozta.
A híres holland Fanases Delft műhelye is hasonló utánzatokat készített.
Eközben a kínaiak hajószámra küldték az értékes porcelánt Amszterdam,
Genova és Velence kikötőibe, ahonnan a királyi udvarokba és palotákba szállították.
A kor leggazdagabb emberei egymással versengve vásárolták a drága kollekciókat.
A kínai porcelán titka
A porcelán titkát Ehrenfried Walther von Tschirnhaus és dr. Johann Friedrich Böttger fedezte fel Meissenben 1708-ban.
Első kísérleteikben egy kemény vörösesbarna kőzettel dolgoztak. A kaolint csak azután fedezték fel, hogy a barokk parókákat rizsporozni kezdték.
A titkot Meissen is őrzi
1708-ban kerámiaüzem nyílt Meissenben, amely porcelán edényeketgyártott.
Közben mindkét tudós keményen dolgozott azon, hogy megtalálja az összetevők helyes arányát. Végül Böttger járt sikerrel 1709-ben, egy évvel Von Tschirnhaus halála után.
Nem sokkal később megnyitották az első porcelán manufaktúrát Meissenben, amelyet Böttger vezettett haláláig, 1719-ig.
1718-ban a meisseni vár néhány munkása kiszivárogtatta a porcelánkészítés fortélyát, így nemsokára megnyílt a második porcelán manufaktúra Bécsben.
Hogyan készül a porcelán?
Először is el kell készíteni az alapanyagot, amely az alábbi összetevőkből áll:
- 50% kaolin (fehér zsíros és plasztikus anyag, amely a földpátból keletkezik, komplex kémiai változások után)
- 50% nem-plasztikus anyag (amelynek fele földpát massza az égetés megkönnyítéséhez, másik fele pedig az anyag állagát adó kvarc)
1718-ban a holland Claudis Innocetius du Paquler megnyitotta a második európai porcelángyárat Bécsben, majd a 18. század közepétől számos gyár nyílt Európaszerte.
A porcelángyártáshoz szükség van:
- kaolinra
- földpátra
- kvarcra és egyéb alapanyagokra
Ezen anyagoknak az aránya határozza meg, hogy kemény vagy lágy porcelánról készül.
A keményporcelán 40-65%-ban tartalmaz kaolint. Az európai porcelánhoz hasonlóan a lágy kelet-ázsiai poercelán kaolintartalma 40% alatt van, míg a többi alapanyag, így a földpátmassza és a kvarc teszi ki a maradék 50-50%-ot.
(A fogászatban használt porcelán több mint 80%-a földpát.) Az összetevőket összedolgozzák, koptatják, lemossák és formázzák.
Miután az anyagot igény szerint megformázták, kiszárították és 900°C felett kiégették, következhetett a máz felhordása. A mázat 1450°C-on égették ki. Ha ez is elkészült, akkor lehetett a dekorációt felvinni az edényre.
Mi a kaolin?
A kaolin a földpát egyik származéka. Kemény, átlátszó és fehér; 1300°C-on égetik. Égetése oxigénszegény környezetben, szűk kemencében történik, hogy a vasból származó szennyeződések ne változtassák meg színét.
A porcelán sűrűsége kb. 1231 kg/m3.
A kaolin a kínai Gao-Lin hegyről kapta a nevét, ahol először bányászták.
|
 |